2007. április 16., hétfő

Vruljei kalandok

Az egyik alkalommal, még valamikor 2001-ben egy nagyon kellemes estét töltöttünk el Vruljén. Fogyott a hínárpálinka is bőven a csendes időben...
Másnap reggel dühöngő bórára ébredtünk. A szél kicsivel napkelte előtt kezdett fújni és reggel kilencere érte el a csúcsot. A szigeten végighúzodó hegygerincről lebukó széltől süvítettek a drótkötelek. A védett öbölben szerencsére nem alakult ki hullámzás, de azért látszódott, hogy kellemes, hányatatott napunk lesz majd.
Vruljén rajtunk kivül csak egy másik vitorlás volt, horgonyon állt egy kicsit kijjebb az öbölben. Valamelyik korán kelő útitársam unalmában kiszúrta, hogy szánt a horgonya. Az erősödő szélben a hajó mind jobban közelített az öböl túloldalához. Úgy tűnt, mintha még aludnának a hajón.
A reggeli befejezése után úgy döntöttünk, felébresztjük a veszélybe került hajó hétalvó legénységét. Addigra már a falubeliek is összefutottak, izgatottan rikácsolva mutogattak a vitorlás irányába. A helyi kocsmáros-halász a fejét csóválva nézte nyitott csónakját és a sziklák felé sodrodó yachtot. A 10 lóerős dieseljével meg sem tudná mozdítani a 45 lábas monstrumot.
Eduval beugrottunk a bociba, megnézni, tudunk-e esetleg segíteni a bajba került yachton. A hajó zárva volt, a legénység valószínűleg Kornati valamelyik hegyét indult megmászni. A többiek csalódott arcunkat meglátva a környékbeli dombokat kezdték távcsővel fürkészni, hátha meglátják tengerészeinket. Utolsó renényünk a hajókulcs volt, de sajnos a lelkiismeretes osztrákok a biztonság kedvéért magukkal vitték. A többiek elkezdtek füttyögni: meglátták a hajó legénységét felfelé caplatni a hegyre, persze azok a fütyülő szélben semmit sem hallottak.
A bocival próbáltuk eltolni a vitorlást a parttól, de nem nagyon bírtuk szél ellenében megtartani a 45 lábas hajót. Pár perc küszködés után kénytelenk voltunk feladni a mentőakciót: a hajó tőkesúlya koppant a sziklákon. A vitorlás 30 fokban az oldalára dőlve végre megállt alig pár méterre a sziklás parttól. Hiába is próbálkoztunk már: a 25 lóerős bocival megmozdítani sem bírtuk. Én már felkészültem a sziklákon széttörő hajó látványára...
Mire visszaértünk a Zephyrre megérkeztek a rendőrök. Valamelyik falubeli hívta ki őket rádión. Ezen nagyon meglepődtem, nem gondoltam, hogy a faluban van valakinek rádiója (akkor még ott nem működött a mobiltelefon). Edu hajóján ugyan volt rádió, de persze nem működött.
A rendőr motoros néhány perc veszekedés után könnyedén lehúzta a yachtot a sziklákról és a helyünkre kikötötte.
Este Saliban újból összefutottunk az osztrákokkal. Megköszönték a segítségünket és elmondták, hogy a hajójuk épségben, gyakorlatilag látható karcolás nélkül megúszta a kalandot.

Amikor tavaly ősszel Sukosanban átvettük a vitorlásunkat, a charter cég embere egy megdöbbentő adatot mondott: 12 hajójukból évente 1-2 fut úgy zátonyra, sziklára úgy, hogy csak külső segítséggel tudják levontatni a hajót.