Kékszalag beszámoló LuciferrőlEredményünk: 509 indulóból 279. hely. Yardstick 3-ban 6. hely. Névák közül első.
A hajnali kelés elkerülése végett már csütörtök este lementem Balatonfüredre. Lefelé még Budaörsön vettem egy gumicsizmát - mint később kiderült, életmentő volt.
Reggel hétkor találkoztunk a kikötőben. A szerelés a szokásosnál idegesebben zajlott, különösen az orrvitorla felszerelésével gyűlt meg a bajunk. A reggeli gyenge szellő sokakban kétségeket ébresztett az időjárás-előrejelzésekkel kapcsolatban, így mi is a nagyobb génuát szereltük fel. Én kivételesen inkább az OMSZ-ben bíztam és viharruhába öltöztem. A gumicsizmát egyenlőre hanyagoltam, akartam adni egy kis esélyt a jó időnek is.
A kikötőből kiérve, döbbenetes élmény volt a startvonalon cirkáló 500 vitorlás látványa. Többen a spinakerjüket próbálgatták, mások már a kiválasztott starthelyüket őrizték. Mi a rajtvonal déli vége felé indultunk, Jancsi tapasztalati szerint nyugatias szélben az a jobb pozíció.
Az egyik szponzor ötletesen motorossal kivitt két hostess lányt, akik energiaitalt osztogattak a hajókra - gondolom mindenki legnagyobb örömére. A levegőben több helikopter és repülő körözött, számtalan motorosról filmezték, fényképezték a rajtot.
Az ötszáz startra váró vitorlás között hajmeresztő módon tudtunk csak előre haladni. Néha centiméterekre mentünk el egy-egy hajó mellett. Közben szemrevételezhettük a többi indulót is. Ekkor láttam az amerikából importált 60 lábas csodahajót. Mit mondjak, elég hülyén nézett ki a Balatonon a sok 7-10 méteres vitorlás között... mint Guliver a törpék között.
A rajt előtti percekben iszonyatos kavarodás volt. Persze a fele társaság balcsapáson haladat. Egyre agresszívebb ordibálások közepette próbáltak utat törni maguknak a hajók. Mi nagyon jól rajtoltunk, a középvíz a mérsékelt szélben jobbnak bizonyult, mint a partközeli rész. A harmadik percben minden vitorlásra felkerült a golyó, színpompáns kavalkáddá változtatva a versenyt.
Sajnos eleinte állandóan letakartak minket a nagyobb hajók. Ez különösen spinakerezéskor volt nagyon rossz, Lacinak nagyon kellett figyelni a golyóra. A szél közben szépen felerősödött, egyre több hajónak és legénységnek okozva gondot. Alig pár perccel a rajt után láttuk az első haváriát. Az egyik Eliott 770-es nem tudta tartani a genakkerjét és fellúvolt. A vitorlás brutálisan megdőlt, árboca majdnem párhuzamos lett a vízzel. Az egyik matrózuk nem tudott idejében megkapaszkodni és a vízben kötött ki. A lába ugyan még beakadt a korlátba vagy valamilyen kötélbe, de egy empatikus sporttársa megszánta, és berugdosta emberünket a vízbe. Szegény ott úszott a mezőny közepében, még jó, hogy el nem ütötték. Közben az Eliott-on példaszerűen lekapták a genakkert és visszafordultak elveszett társukért.
Kenese felé a szél egyre csak durvult. Mindenfelé spinakker csattogást lehetett hallani, fellúvoló, dülöngélő hajók voltak mindenütt. Lucifer az egyre nagyobb hullámokon szépen gyorsult. A GPS log alapján rendszeresen elértük a 13 km/h sebességet, egyszer pedig 14-et (viszonyításként: a Néva testsebessége 10,7 km/h). Aztán már mi sem tudtuk megtartani a spit: többször is hátszélbe kellett fordulnunk, hogy ne rántson el minket a golyó. A spinaker leszedése után a génuát kitámasztva pillangóztunk, de sebességünk a kisebb vitorlafelület dacára sem csökkent. Ez volt életem legvadabb hátszeles vágtatása, fülig érő vigyorral vártuk az újabb és újabb hullámokat, amin megsiklottunk.
Mellettünk egy osztrák hajó kétszer is fellúvolt, spinakerjük annyire megdöntötte őket, hogy a kokpitjukba ömlött be a víz. Pár percel később - már spi nélkül - vödörrel merték ki a vizet a kabinból.
A kenesei bólyavétel újabb izgalmakat tartogatott: egy nem túl jól sikerült halzolás közben majdnem beleestem a vízbe, csak az utolsó pillanatban tudtam megkapaszkodni. A halzolástól a vitorlás egy pillanatra nagyon nagy lendülettel brutálisan megdőlt, én meg nem bírtam tartani magamat és elkezdtem lecsúszni a fedélzetről. Már éppen kiálltani akartam, hogy a vízben vagyok, amikor a hajó visszabillent és az utolsó pillanatban meg tudtam kapaszkodni egy kötélben.
A Kenese - Siófok táv fizikailag a legembertpróbálóbb szakasza volt a versenynek. A viharos szélben futtatva kellett haladni, de nem bírtunk, mert a hajó csak fetrengett. A nagyobb pöffökben 45 fok alá dőlt a vitorlás - lobogó nagyvitorlával is. Először a nagyvitorlát reffeltük be, de ez sajnos nem sokat segített, nem volt más hátra, le kellett szedni az orrvitorlát. Ez a nemes feladat rám hárult. A Lucifer nagyobbik génuája cipzáros, emiatt nem lehet csak simán lehúzni, hanem a cipzár nyitásával együtt lehet csak óvatosan leengedni. A hajó orrában térdepelve ez a feladat egyszerűen brutális volt: minden második hullám az ölemben landolt, a vitorlás veszettül táncolt alattam.
Egy jó fél órát mentünk csak nagyvitorlával, közben is elfetrengtünk párszor. Aztán Siófok előtt egy leheletnyit gyengült a szél és jött a parancs: a kisebbik orrvitorlát fel kell szerelni. Újabb izgalmas feladat volt ez a brutális hullámokban. Igazán a strekkelővel gyűlt meg a bajunk: Lacival ketten percekig szenvedtünk, mire a seklijét sikerült beleerőszakolnunk a felhúzókötél végébe. Ahogy ketten a hajó elejében küzdöttünk, a hajó orra jó 20 centivel lejjebb merült, ezért extra mennyiségű hullámot kaptunk a nyakunkba.
Az új vitorla kombinációval egész jól tudtunk haladni, de így is sokszor lenyomott minket a szél. Ilyenkor Jancsi rendszeresen a kokpit aljában kötött ki, Laci segített neki visszamászni a szél felőli oldalra. A hullámok akkorára nőttek, hogy több is a fedélzet felső oldalon végigszáguldva a kabinban kötött ki. Mindhárman csuromvizesek voltunk a felcsapó víztől. A viharruhám szerencsére kitartott, csak a deckcipőm és a zoknim tocsogott. Ekkor merült fel bennünk a kiállás gondolata: ekkora szélben és hullámok között egy éjszakai menet csak megfázással végződhet. Végül is abban maradtunk, hogy folytatjuk a versenyt, aztán késő délután döntjük el, mi legyen, még úgy, hogy ha kell napgyugta előtt visszaérjünk Füredre.
Az erős szél sorba szedte az áldozatait a többi vitorlás közül. Ezen a szakaszon nagyon sok hajó feladta a versenyt, legtöbben árbocproblémák miatt, több vitorlás árbóctörést szenvedett. Ekkortájt láttuk az egyik 8mOD leszerelve, lehorgonyozva, vontatásra várva. A közelben eltört egy csillaghajónak az árbóca, nekik a vízirendőrök próbáltak segíteni. A legnagyobb szélben feltűnt egy 470-es két vigyorgó pofával és egy Laser is: fülig érő mosollyal az arcán siklatott a srác a méteres hullámokon.
Miközben mi csurom vizesen küzdöttünk a hajót beborító hullámok között, 45 fokra megdőlve, láttunk néhány tengerre szánt túrahajót is, ahol a legnagyobb problémát sör nem megfelelő hőmérséklete jelentette. Egy 39 lábas monstrum majdnem belénk is jött, kapitánya nem volt tisztában az útjogszabállyal. Erre a "nem láttok, vaze?!" bekiabálásából jöttünk rá. Legénysége rövidujjúban nyomult és sörözéssel múlatták az "ítéletidőt".
Siófoktól krajcolni kellett Tihany felé. Itt tűnt fel először az a furcsaság, hogy ha a vitorlás csak 30 fokban van megdőlve már rosszul érezzük magunkat és egyikünk lee-be akar ülni... Siófok után előztük meg a tel takilval próbálkozó Feelinget: két rövidebb forduló alatt száz métert rávertünk.
A Tihanyi szoroson való átjutás elég nagy szenvedés volt. A szűk csatornában összetorlódtak a hajók és néha csak vezényszóra, csoportosan lehetett fordulni. Ráadásul a szél el-elállt, amikor pedig fújt, a legváltozatosabb irányból és brutális erősséggel jött be, komoly zavart okozva a vízen.
Tihany után egy hosszú takkon észak felé indultunk, abban remlnykedve, hogy a part közelében kisebbek lesznek a hullámok és jobban tudunk haladni majd. Néhány forulóval és hosszú takkal feljutottunk Balatonszepezd alá. Itt éreztük először, hogy a szél ereje kezd csökkenni és akár negyed óra is eltelik anélkül, hogy megfeküdnénk. Ezért aztán újabb szerelés kezdődött: visszaraktuk a nagy génuát. A csere az előző két mutatványhoz képest gyorsan, problémamentesen és szárazon fejeződött be.
Lelle felé haladva a szél teljesen legyengült, este hat felé már csak gyenge 1-2-es fújt és a Balaton is kisimult. Ekkor végre levehettük a viharruhánkat.
Boglár környékén még egy kalandunk volt: pár száz méterre a parttól felültünk. Jancsi éppen azt magyarázta nekem, hogy figyeljünk nagyon, mert nem tudja, meddig lehet kimenni a part felé. Ebben a pillanatban a hajó megrázkódott és megállt. Jancsi azonnal reagált, Lucifer az utolsó maradék lendülettel még átfordult a másik takkra. Szerencsére könnyedén meg tudtuk dönteni a névát és a szelet fogó vitorlák lehuztak minket a marásról. Később láttuk, hogy mások nem voltak ilyen szerencsések, Bolygó sokkal közelebb a parthoz ült fel és jó pár percig volt az iszap fogságában.
Kb. egy óra nyugalom után visszaerősödött a szél. Naplementééig elértünk a Szigligeti öbölig, majdnem a Csuhéig. Közeben elkezdtek szembejönni velünk a leggyorsabb versenyvitorlások. Irigykeve néztem őket: ők ma rendes ágyban fognak aludni...
Naplemente után teljesen leállt a szél. Ekkor jöttem rá, hogy miért a legidegölőbb egy szélcsendes szakasz a versenyen. Megpróbáltunk minden kis lepkefingot kihasználni. A spit legalább tízszer rángattuk fel-le, percenként fordultunk vagy halzoltunk, de a györöki strand csak nem akart távolodni tőlünk. A gyenge szélben ennek ellenére több nagyobb hajót megelőztünk. Közvetlenül Keszthely előtt az álló Zorkót is lehagytuk: a srácok nem voltak feldobva attól, hogy tőlük 5 méterre jó tempóban suhantunk el.
Sötétedés után megszálltak bennünket az óriás szunyogok. A lámpánk fénykörére gyűltek össze, időnket elviselhetteln mennyiségben. A fedélzet helyenként zöldelett a széttaposott hulláiktól, az orrvitorlán százával voltak.
Az öbölben rengeteg vitorlás volt, a sok pozíciófény leginkább egy távoli olajfinomító díszkivilágitására emlékeztetett. Éjfélre értünk be a keszthelyi bójához és kb. 330.-nak fordultunk.
A keszthelyi öbölből kifelé újból spivel próbálkoztunk, számtalan halzolással tarkítva. Aztán a szél beélesedett és génuával csobogtunk előre. Laci lefeküdt aludni, én az orrfedélzeten fetrengtem és a fejlámpámmal világítottam meg a széljelzőket. Gyakorlatilag egy percet sem aludtam, néha szenderegtem egy kicsit, miközben azt számolgattam, hogy 1 km/h átlagsebességgel mikorra fogunk visszaérni Füredre.
Pirkadatra csak a Szigligeti öböl közepéig értünk el. Szerencsére a napkelte meghozta a szelet is, ami gyenge kezdés után szépen beerősödött. Mi végre jó tempóval száguldottunk Tihany felé. Egy ideig a reffelés gondolata is felmerült bennünk, de utána a szél visszavett az erejéből. Kezdtem örülni, hogy normális időben visszaérünk Füredre. Ekkor már nagyon fáradt voltam, a lábam brutálisan belesummadt a gumicsizmába és a seggem is belerohadt a vihargatyámba. Az előző két éjszaka sem aludtam igazán jól, csütörtökön ráadásul tök másnapos voltam. Minden vágyam egy jó kaja, forró zuhany és puha ágy volt.
A száguldásnak hirtelen vége szakadt. Félméteres döghullámokon táncolt a hajónk, a vitorlák ernyedten lógtak le. Újból elkezdődött a türelemjáték. Időnként az egyik távoli vitorlás biztatóan megdőlt, de legtöbbszőr hozzánk nem jutott el a befújás. Pedig itt nemrég még komoly szél fújhatott... Pszichésen ez a szakasz volt a legnehezebb. A fáradtság már kezdett meglátszani rajtunk és csak a miharabbi befutás lebegett a szemünk előtt. Ezzel szemben gyakorlatilag egy helyben álltunk. Egy nagyobb hullám akkora pofont adott a hajónknak, hogy befordultunk a szélbe. A kormány nem fogott és az újabb hullámok szépen körbeforgattak minket. Gondolom a többi környező vitorlásnak ezzel a manőverrel okoztunk néhány vidám percet.
Egy óra alatt elvergődtünk Tihany alá. Közben kissé csendesedett a hullámzás és a gyenge szélben végre stabilan tudtunk haladni. Persze a Cső szokás szerint megviccelt minket, a szél a szorosban szinte teljesen leállt. A keleti oldalon lévő kapu után indultunk meg újból. Eleinte úgy tűnt, hogy egy takkal felérünk a célba, de Öreg Tihanynál a szél teljesen lepörgött és fordulnunk kellett. Az utolsó pár kilométeren vagy tizenötször fordultunk a pörgő északnyugati szélben. A célvonal előtt három-négy vitorlással összetorlódtunk, csak nagy odafigyeléssel, "vezényszóra" tudunk fordulni. Végül is, 25 és fél óra versenyzés után, 10:30-kor futottunk be a 279 helyen.
(Fényképek: Jankó Virág)
Polster a völgyből nézve
Polster felső része, a menedékház és a sífelvonó felső állomása
Úton felfelé az egyik sípályán
Itt a tehenek nem is lilák!
Eisenerzer Reichenstein tömbje (legközelebb ezt a hegyet szeretném megmászni) és Präbichl.
Az Erzberg, Közép - Európa legnagyobb külszíni vasércbányája
A Polster-Schutzhütte
A gerincre vezető út
Polster 1910 méter magas csúcsán
Kilátás dél felé, Vordernberg irányába
Polster keleti gerince és a Griesmauer tömbje
Az északi gerinc, háttérben Pfaffenstein (1871m)
Gsoll völgye
Lamingegg gerince
Havasi virágok
Micsoda meglepetések érik az embert 1600 méter magasa: fehérnemű reklám és tükör a sífelvonó felső végénél. Lányok megfésülhetik a felvonón összekócolt hajukat...
